Telefon

+36205188199

E-mail

avivatornasolymar@gmail.com

Ez nem az egyébként is vegetáriánusoknak szól alapvetően. Ugyanis már kb. 10 éve elindult egy mozgalom hírességek támogatásával a húsmentes hétfőért. Nem mindenki tudja, de a nagyüzemi állattartás még nincs 100 éve, hogy elindult, és nagyon sok erdőt pusztítottak ki azóta, hogy legelő lehessen helyette, illetve takarmányt termeszthessenek rajta. Ahhoz, hogy húsból ugyanannyi táplálék jusson a szervezetünkbe, mint növényből, 6-12-szer (a statisztikák eltérőek) nagyobb területre van szükség a Földből. Ezen kívül az állattartásnak nagyon nagy a vízigénye is.

Amikor létrehozták az első húsüzemeket, kiderült, hogy csak úgy gazdaságosak, ha folyamatosan dolgoznak. Ehhez viszont nem volt elegendő alapanyag (állat), így elindult a nagyüzemi állattartás is. (Meg lehet kérdezni idősebb rokonokat, hogy régebben került-e minden nap hús az asztalra.) Őseink bizony nem ettek annyi húst, mint mi manapság! Ezért ez a mozgalom csak annyit kér, hogy hetente egy nap, pl. hétfőn hagyjuk el a húsfogyasztást és máris sokat tettünk Földünk jövőjéért, kevesebb erdőt irtanak ki, és az ivóvíz tartalékok sem merülnek ki oly gyorsan. Egy ember döntése és tette is számít.

Éttermek is csatlakoztak hozzá világszerte, és hétfőnként húsmentes menüjüket kedvezménnyel kínálják. 

Ajánlott cikkek

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük